… Szóval végig jártam az alapfok felét, amikor is vége lett – állítólag nyári szünetet tartanak, én nem igényeltem volna… – majd szeptemberben folytatom. Azt csíptem el fél füllel, hogy még nem vagyok elég érett a középfokra. Hát jó. Ott amúgy is biztosan még több idegen szó lesz.
Közben meg a régi gazdám még keresgéli az újat telefonon. Nyugtatgatja a lelkiismeretét, tuti. Minek érdekli, hogy hogy vagyok, amikor még be sem oltatott? Az új gazdám meg kedvesen válaszolgat, nem akar undok lenni, de ő sem érti. Azt kérdezi a régi, hogy gondolok-e rá még? Kutyaanyám! Ez teljesen hülye! Dehogy gondolok, hisz leadott! Lizinek hívott amúgy. A nagy feketehajú ember meg azt mondta az új gazdámnak, hogy ne legyek Lizi, mert rengeteg druszám van. Valami egyedibb kellene. Egyedibb! Majd meglátják, mennyire egyedi vagyok…! Aztán addig törpölt az új gazdám, amíg Kócos lettem. Kicsit degradálónak éreztem ezt az új keresztséget, mert jó, hogy szőrös vagyok, de azért nem kell folyamatosan a külsőmmel élcelődni. Oké, amikor a vízből jövök ki, akkor tényleg kócos a búrám, ezt még én sem cáfolom:))))
Aztán eljött a nap, amikor beköltöztünk a házba, amit vett nekünk. A mi házunkba. Szerencsére jött Fülöp is. Ő ugyan szemmel láthatólag még mindig nem rajongott értem, de most már mindegy, mert ketten vagyunk:). Hazamentünk, megmutatta az új gazdám a kertet nekünk. Mit gondolhatott, hogy nem ismerjük fel…? Ezen felül még elhelyezett a nappaliban egy kétszemélyes kutyakosarat és közölte, hogy ez lesz a bentlakásos helyünk. Nekem tetszett is, klassz a puha piros takaró benne. Nekem ilyen nem volt régen. És tök jó, mert Fülöp is elfér mellettem, ha akar. De nem akart:(. Egyébként nem értem, miért nem bír. Van némi korkülönbség köztünk, de azért ez másokat nem akasztott ki ennyire. Ahelyett, hogy örülne, hogy ilyen feszes combú filigrán csaja van! Nos, az udvarlási szakasz valóban kimaradt a kapcsolatunkból, olyan, mint egy indiai párválasztás. Azt mondta neki az új gazdám, hogy kap egy barátnőt, de nem választhatta ki. Önkritikával mondom, hogy nem járt rosszul velem.
Megtanították, hogy nem mehetek a felső szintre. Elfogadtam. Fülöp néha felsettenkedik, de én nem követem, nem akarom kihúzni a gyufát. Legalább ezzel nem. Mert aztán történt egyik éjszaka, hogy unatkoztam a kosárban, és felfedeztem egy fénycsíkot abban a nagy dobozban, amiből mindig minden hidegen kerül elő. Vadászkutya vagyok, határtalan kíváncsisággal. Lábujjhegyen oda osontam, nehogy Füli felébredjen, és mit ad Isten, nem csak egy fénycsík volt, hanem egy rendes, igazi rés!:) És minden ott volt! A kenőmájas, a sonka, a sajtok, a tojás, a mozarella, ergo: MINDEN!!! Kezdtem a kenőmájassal. Azt már ismertem. Rettentően ízlett. Ebbe csempészte bele a gyógyszerem és azt hitte, nem jövök rá. Hát úgy csináltam, mintha nem tudnám és egyben lenyeltem, amit kiporciózott. Jó tudom, tényleg jót akart nekem… Szóval kiosontam a májassal a kertbe és kiszippantottam a csomagból. Hamar kivégeztem. Visszakocogtam. Folytattam a sonkával. Még soha sem ettem ilyet, de ez az illat, mindent elsöpört! Megint rá kellett eszmélnem, hogy nem értem az embereket. Miért szelik ilyen vékonyra ezt a sonkát? Meg elválasztják celofánnal a szeleteket. (Ez megint egy idegen szó, amit előtte soha sem hallottam.) Ennyi cécót! Kicsipegettem. Egy-két celofánt is benyeltem, de muszáj volt sietnem, nehogy felébredjenek. Aztán kicipeltem a sajtjait, spanyol, na, mi a flanc. Nekem nem jött be annyira, de végül is túléltem. Aztán amivel tényleg nem tudtam mit kezdeni, az az a zacskós golyó-sajt. Kivontattam mind a négy csomagot a kertbe, de nem jöttek a zacskóból olyan illatok, hogy prioritást élvezzen, így visszasiettem, mit találok még. Már most szólok, ugyanis hallom lelki füleimmel, hogy Önök szerint lopok. De nem! Nyitva volt az ajtó és csak élelmes voltam. Ennyi. Kihasználtam egy lehetőséget. Önök is ezt tették volna… Szóval otthagytam azokat a zacskós sajtgombócokat és visszaszaladtam a hideg dobozhoz. És ekkor elkövettem egy hibát. Egy papírdobozt próbáltam óvatosan leemelni a felső polcról, de elvesztettem az egyensúlyom és elejtettem. Na, erre még én sem számítottam! Kiesett belőle egy csomó furcsa dolog, ami azon nyomban ripityára tört és nagy sárgaságként terült el a vadiúj padlón. Hű, gondoltam, ebből baj lesz! És már hallottam is, ahogy gazdám ijedten robog lefelé a selyemhálóingjében. Ujujj! Ebből lesz aztán a botrány….!
Ásítozott mindaddig, amíg lebotorkált a lépcsőn. Szegényt kicsit sajnáltam. Aztán hüledezett, aztán veszekedett. Aztán kizavart. Aztán nagyon dühös lett. Aztán nem szólt hozzám sokáig. Aztán valami halk szitokszót emlegetett. Meg megkérdezte az éterben, hogy minek fogadott örökbe és mikor borult el így az agya, hogy ki akart engem vakarni abból az igénytelen környezetből és miért nem hagyott inkább ott…
…. folytatása következik…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: