Hűűűha, de rég nem ültem le a billentyűkhöz, de olyan sűrű itt az élet minálunk. Vegyük is sorba:
A nyáron megint itt maradtunk három hétre „egyedül”. A Gazdánk megint elutazott messzire. Grrrrr, önző egy Gazda! Jó, Robi bácsi levitt minket a napközibe, meg itthon is maradtunk többet – na persze, enni kaptunk tőle – hahhhaha, ha kimaradt volna egy étkezésem is, akkor akkora, de akkora botrányt csapok (ezt szerintem ő is tudja, ismer már, mint a rosszpénzt)! Azt mondta a Gazdámnak, hogy azt látja, Füli már nem élvezi annyira a nagy társaságot, én meg soha sem élveztem. Végre Füli is beérett és érti, én vagyok neki az igazi. Azért még néha félrenéz és kacérkodik más lányokkal, de én ilyenkor hamar ott termek és rendet teszek. Nekem ne csapongjon!
Aztán ősszel jött a párnás hajcihő. Először a benti párnánk ment szét, aztán a kinti. Úgyhogy kaptunk gyorsan két újat. A kintinek furcsa szaga volt, úgyhogy miszlikbe szedtem, hogy megtudjam, mi is okozhatja. Jujj, de mérges volt a Gazdám, jujj, de mérges! De megtanulta a kutyaiskolában, hogy múltbéli cselekedetekért nem tolhat le, így én jól mulattam magamban, hogy ezt megint megúsztam. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, most kicsúszott a számon, hogy tényleg én voltam! Eddig csak gyanúsítottként szerepeltem… Amikor hazaért és meglátta a nyomokat a sötétben, leültetett mindkettőnket és megkérdezte, melyikünk volt, de nem válaszoltunk, csak néztük a mancsunkat, gondoltuk így lesz a legjobb. Persze rögtön engem vett elő, megmondom őszintén ez nagyon rosszul esett! Hogy miért van az, hogy mindig én vagyok az első és utolsó számú gyanúsított?! Füli meg néz a meleg bociszemeivel és lapít. Elképesztő, hogy nekem is egy ilyen férfi kell! Aztán másnap, az új nap, új lendület jegyében, munka után, amikor végre haza ért a Gazdánk, fogta magát és lecserélte a munka-elegánst mackónadrágra, hogy neki álljon megfoltozni a párnát. Jó nagy hasítást téptem rajta, de ő a varázscérnával még ezt is megoldotta! 😊 Milyen hasznosak is gyerekek a varróleckék! A régi, jól bevált pelenkaöltés felbecsülhetetlen szolgálatot tesz ilyen esetekben! Egész masszív lett, egy hónapja történt nagyjából és még tartja magát.
Nincs szívem újból szétcincálni, keresek inkább valami mástípusú elfoglaltságot. Például elcsenek valamit, nehogy kijöjjek a gyakorlatból! Lássuk csak, mi is akadt a horgomra mostanság:
- egy csomag rágó
- egy tojásos doboz
- egy parafadugó
- nagyságrendileg 15 dkg pecorino
- több szelet feketeerdő sonka (ez ízlett mondjuk a legjobban)
- és elmosogattam minden kefires / tejfeles dobozt még egyszer, ami már bekerült a szelektívbe. Olvastam én is, hogy makulátlan tisztaságúnak kell lenniük, így hasznára válhattam a háztartásnak én is.
Sokat sétálunk / futunk ám télen is. Hol egyedül megyünk, hol társasággal. Mindenkit elbűvölök. Átölelem a villanyóra leolvasót, oda bújok ismeretlenek lábához és csak annyit értek a beszélgetésekből, hogy jajj, de éééédes. Mi más lennék? Nagy gombszemeim vannak, bűbájos a szakállam, a hajam és mindez persze fel sem tűnne, ha nem lenne varázslatos a kisugárzásom. Füli elszaglászgat a Dunaparton, én meg hízelkedek másoknak. Ha éppen nincs kit elbűvölni, akkor persze szaladok Füli után, hátha talál valami isteni (guberálós) csemegét a bokor alatt és azon minimum osztozhatunk, ha csak nem tudom lenyúlni az egészet. De olyan kis bárgyú az én Életem, olyan, mint a Micimackóból a Csacsi. Na persze, azért ennél karakánabb jellem, de tényleg úgy tud nézni, mint az a bizonyos Csacsi. A nappaliban lévő párnáink például örök vita tárgya. Van egy nagypárnánk, ezt bezzeg Füli kapta, meg van egy kisebb is, az lenne elméletileg az enyém. Jó, rendben, mind a kettőben bőven elférek, de ha nekem az tetszik úgy Isten igazából, amit Füli kapott? És még rendelt a Gazdánk hozzá egy tappancsos plüsstakarót is! Ilyen az enyémben nincs is! Persze, hogy ez nem igazságos és kiugatom az én Fülimet onnan. Ő meg nem hajlandó megmozdulni sem és már kezdődik is a perpatvar. Ekkor Füli elmegy a Gazdánkhoz panaszkodni, hogy tegyen rendet és ez így megy, nap, mint nap… Aztán Füli egy este fellázadt és az éjszaka leple alatt felköltözött a kanapéra. Az volt a terve, hogy amikor a felbéred reggel a Gazdánk és megcsörren az ébresztőóra, akkor gyorsan távozik és visszatelepszik a párnára, mintha mi sem történt volna. De annyira elnyomta az álom, hogy nem cselekedett időben és lebukott! Hahhhahhaa, de jót kárörvendtem magamban! Hogy végre nem engem vesznek elő! Most mi van? Mit cüccögnek a monitor mögött? Füli is mindig ezt csinálja, amikor engem szidnak le!
Aztán eljött a Karácsony. Végre sokkal több időt töltött velünk a Gazdánk, mint a dolgos hétköznapokban. Ez persze azzal is együtt jár, hogy sokkal többet heverészhetünk a meleg nappaliban. Karácsonyra nem kaptunk semmit azzal az indokkal, hogy mennyi mindent kaptunk az ezt megelőző hetekben. Felrobbanok. Minden kutyacimborám arról tudósít, hogy mi várta őket a fa alatt, mi meg nem kaptunk semmit sem, mert már megelőlegezték nekünk. Ezt szimpla igazságtalanságnak hívom. És aztán megint elutazott! Hogy Németországban töltsön pár napot és mi oda sem mehettünk. Az is tény, hogy rendkívül hosszú volt az autóút, én pedig már a beszálláskor hisztizem, de én, elviselem magam hisztisen is! De legalább onnan jött vásárfia, behh ropogós is a német kacsasült! Úgy hallottam a telefonbeszélgetésekből, hogy ezek a németek egész nap csak ettek! Ezt én el tudnám viselni természetesen, bár tény, hogy nem tenne jót az alakomnak. A Gazdámat is tömték egyfolytában, de ő legalább lefutotta, így nincs szükség ruhatárcserére, megnyugodtam. Így annál több marad nekünk! De most meg jönnek a dolgos hétköznapok és a mókuskerék. Hajnalban kelés, futás, elmegy, haza jön, reggeli, vacsora, rém unalmas, mit ne mondjak. Megint kell találnom valami izgalmas elfoglaltságot, segítenének?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: