Van egy rétünk. Elit rét. Nem csak a miénk mondjuk, oké, de a bandáé. Nehezen engedünk be bárkit is a közösségbe, elég összeszokott a csapat. Persze, mi vizslák képviseljük a többséget, de azért még a mi fajtánkon kívül is vannak egészen jófejek, például két goldie, meg egy nagy benga állat, a Berci, aki olyan, mint egy óriásira nőtt játékkutya, időnként letérdeli az egész csapatot. Meg egy boxos. Olyan furcsa, turcsi orra van. Néha csatlakozik két foltos középméretű is, de ők azán egyáltalán nem beszélgetnek velem. Szóval van Tilaj, a szépfiú, de legalább nagyon fegyelmezett, már ha a fanyar és kritikus humorral megáldott gazdája erőteljesen rászól. Aztán van még Alma és Maja hercegnő, mindketten kábé annyira vannak elkényeztetve, mint mi, bár hallottam a minap, hogy Alma ágyban is aludhat, ezt nekem például két év alatt sem sikerült elérnem. 🙁 Aztán a két goldie. Nnnna, az egyik már kamaszfiú, a másik délces legény. Ezek fiú létükre egymásba habarodtak. Nekem nincs ezzel bajom, liberális kutya vagyok. Ha nekik így jó…! Nekem Alma például néha beszól. De csak megszeppenek, vagy bebújok a Gazdám lába mögé, majd ő megmondja a magáét. Néha visszadünnyögök valamit, de én igazából csak Fülit szoktam kiosztani, ő márpedig jól bírja;). Szóval van a Bársonyos, ahol bandázunk télen-nyáron, hóban, szélben, fagyban, napsütésben. 15 perc járásnyira van a haciendától, lefele irányba. Amikor megérzem a Bársonyos szelét, akkor hátracsapom a füleim, és csak robogunk, robogunk Fülivel a mámoros tehénkaki szagú fűbe. Imádom enni is. Igazi ínycsiklandó desszert ez nekünk, vadászkutyáknak. Mostanában gyakran megfordul ott a tehéncsorda, úgyhogy állandóan van desszertünk. Felőlem, aztán kiabálhat a Gazdám, hogy NEEEEEEEEEEEEEEE, szerintem Szentendre határáig elhallik, én süketnek tettetem magam és tovább falatozok.
De nyáron nagy mókák voltak a réten. Minden este ott partiztunk. Egyszer csak összeállt bennem a kép, hogy mi csak díszlet vagyunk, mert egyre többször megjelentek a műanyagpoharak és a hát- és oldaltáskákba rejtett alkoholos nedűk. Azt még nem is említettem, hogy bírom Tilaj gazdáját, mert mindig van nála jutalomfalat és oszt nekünk belőle. Persze én úgy csinálok, mintha otthon nem kapnék enni, nagyon csábosan tudok nézni a meleg barna szemeimmel, rebegtetem a vörös szempilláim és már nyílik is a zacskó szája. Fel nem foghatom, hogy a saját Gazdám miért ennyire kőszívű! Mindent sajnál tőlem. A minap is le kellett halásznom a konyhapultról egy negyedkilónyi kacsazsírt, hogy jól lakjak. Aztán volt is nagy riadalom! Hogy jajj, mi lesz most, hogy lehettem ennyire hülye! Meg az aggodalom, hogy túlélem-e. Miért nem élném túl? Vidéki lány vagyok, ennél már keményebb dolgok is történtek velem. És jajj, még éreztem a ropogós kacsapopsit a számban, behh, de mámorító volt!
Sokáig egészen jó voltam a marketingben, és senki sem akarta elhinni, hogy egy angyalbőrbe bújt terrorista vagyok. De hát az idő és a vérem ezt „sajnos” megcáfolta. Muszáj olykor Fülit megreguláznom. Őt ne simogassák, ne becézgessék, én vagyok a fő attrakció. Ezen állítólag nem jó tulajdonságom lassan szemet szúrt a többségnek. Míg Berci gazdája még most sem hiszi el, hogy egy domina vagyok, Gábor bácsi (Tilaj ura) be- beszólogat nekem, hogyha így viselkedek, akkor nem kapok jutalomfalatot. Teszek rá, zsiráfnyakam van. Épp a héten csentem le Gazdám sushijáról a lazacot. A rizs nem ízlik, azt megeheti. Azt ott hagytam.
A kinti házunkba hozott szénát a Gazdi. Csudi jó móka! Tele van illattal, rengeteg ló, meg ki tudja milyen fenevad hagyta ott a szagát. Meg kellett közelebbről néznem, szétszórnóm, hogy jobban különválasszam a vegyértékeket. Jó, közben széttéptem a házunkban lévő párnát is, mert nem értettem, honnan jön ez a sok inger. Erre már megint mit kaptam este? Hogy hogy lehettem ennyire rossz, és az egész előkert egy Holle-Anyó birodalommá nőtte ki magát! Sajnálom, hogy nem mellékeltek mellém használati utasítást, amikor ide vettek. Én igyekszem jó kutya lenni – bár nem értem pontosan, mit is jelent ez – de azért nem bújhatok ki a bőrömből teljesen! Vagy így szeretnek, vagy akkor ne is szeressenek!
De elcsíptem ma egy beszélgetést, amelyben a Gazdám határozottan elismerő szavakkal illetett engem. Na jó, Fülit is. Hogy megállunk a főutaknál anélkül, hogy ránk kellen szólni. Ez így is van. Ha akarok, akkor tudok!
Egy dolog még mindig van, ami notóriusan felbosszant! Méghozzá az, hogy Füli még mindig nem értette meg, hogy a nagyobb babzsákfotel az enyém és a kisebbre kucoroghat ő. Ezen egyszerűen nem jutunk dűlőre. Konstans rá kell vicsorognom és ráülnöm, hogy vegye már észre magát, ez már nekem jár. De egyszerűen nem akarja felfogni. És akkor összeveszünk, és kezdődik újból a wirtschaft. Pedig olyan simán menne minden, ha végre elfogadná a házszabályokat…
… folytatása következik…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: