A Gazdám nagyon szereti a rendet, meg a tisztaságot. Már kicsit lazult e téren, legalábbis ami a katonás rendet illeti, de a tisztaság, az maradt a megszokott színvonalon. Nekünk pedig 8 lábunk van, neki kettő, az összesen tíz és ez mind be tud hozni a talpán mindenfélét a kertből. Arról nem is beszélve, hogy én minden nap végig nyomozom a konyhapultot, mert azt kutya kötelességemnek tekintem, illetve mindenki kiveszi a részét a házimunkából. Én ezt a feladatot vállaltam magamra, hogy ott minden este ott letakarítok.
Már a régi lakásban is volt robotporszívónk, legalább is Füli ezt állítja, de az elmúlt 10 éves és átszenderült a túlvilágra, bár próbálta a Gazdám a vésőkig kihozni belőle a legtöbbet, de a szerelőnél azt mondták, nincs visszaút:(. Hosszas elemzés, olvasgatás után, egy kis narancssárga csodára esett a választása. Én csak hüledeztem, hogy milyen árak vannak itt embervilágban! Mert azt tudom, hogy a párnánk, eledelünk mennyire sokba kerül, de hogy egy robotporszívó is, az azért kiakasztott! Szóval egyik este nagy lelkendezve megérkezett az új társbérlőnk, és egy jó somlói cuvee társaságában megismerte Gazdám az üzembehelyezési szabályokat. Töltőre rakta, aztán vártunk. Én persze rögötön oda settenkedtem, hogy mozog-e, meg milyen szaga van (fúúú, műanyagszag, semmi hal, vagy őzike) és el nem tudtam képzelni, hogy itt most mi is fog történni és ez miért is kerülhetett több párnánk árába. Órákon keresztül csak feküdt a sarokban és töltődött a zsinóron. Aztán megtudtam…! Elindult. Zizeg, pörög, nyomul. Semmi sem állíthatja meg, csak a kanapé. Zzzzzzzzzzzz, brrrrrrr, zzzzzzzzzzzzzz, két kis kefeszerű tappanccsal. Nekem sokkal szebb mancsaim vannak, sokkal! De ezek meg csak jönnek rendületlenül. Megy, seper, megy, seper, zzzzzzzzz, megakad. Brrrrrrrummog. Aztán, ha a Gazdám a közelben van, akkor kiszabadítja a robotot a kanapé fogságából, és az a szabadság mámorával seper tovább. Én félelemmel szemlélem ezt a narancssárga korongot és egyenesen frászt kapok, amikor a párnám felé közelít. Füli meg csak hortyog tovább, még a szemhéjját sem húzza fel, hogy a szeme sarkából kísérje ezt a furcsa szerkezetet. Ilyenkor a Gazdi leállítja és megszagoltatja velem. Ezt biztos valami könyvben olvasta, hogy ez működni fog és jóbarátok leszünk. Ilyenkor nem is félek tőle, de amikor lábra kél, akkor elindul a pánik és bebújok az ölébe. Ez már a sokadik hónapja van így, egyelőre nem látom, hogy ez mitől változna a részemről.
A másik kritikus kérdés nálunk a tulajdonviszonyok kérdése. Először is, Füli: Füli az enyém. Én ülhetek rá a fejére és bírkózhatom le lesből. Meg a Gazdi is az enyém. Ha mást meg mer simogatni, akkor jövök és befurakszom. Ezen a külsősök mindig jót nevetnek, hogy jajj, de édes vagyok, milyen féltékeny, és hogy szeretem a Gazdám! Persze, hogy szeretem! De a lényeg, hogy ő mást ne szeressen! :)). Most már Füli is érzi a dörgést. Beszólogat mindenkinek, aki jönne pajtáskodni. A maga finom, de közérthető módján a tudtára adja a többi négylábúnak, hogy én az övé vagyok. Legalább is úgy hiszem, ezt morogja…;)
Az ízlésem is finomodott. Például megszerettem a lazacot és a kókusztejet! Hogy Ti milyen ínyencségekkel kényeztetitek magatokat, emberek! Én meg ehetem minden áldott nap a bárányrizses, hipoallergén tápot, néha halassal megbolondítva! Rettentő unalmas! A Gazdám nem ért a célzásaimból, hogy szeretném kibővíteni a repertoárt. A minap elutazott sífutni és készített magának szendvicseket. Vett egy tálca lazacfilét. Gondolta, a fele mehet az útravalóba, a másik meg a reggelibe a nagy vezetés előtt. De még mindig nem elég rutinos. Még mindig nem, ehhhhhhhhheeeeeh! Persze, hogy a rendkívüli rugalmasságomnak és hajlékonyságomnak köszönhetően, csak lekanalaztam a pultról a norvég halfilét! És sokáig rá sem jött, hogy én lehetettem, őrülten kereste mindenhol! Aztán rám nézett, oda jött és megszagolta a szakállam:). Ott és akkor és úgy, lebuktam. Még finomítanom kell a robin hoodos módszereimen. Megvalósítani már kiválóan megtudom, de a nyomok eltakarításában még óvatosabbnak kell lennem. De, azért nem sajnálom ám a Gazdám és lelkiismeretfurdalásom sincs! Volt kenőmájas a hűtőben, az ment a szendvicsbe! Abból megint nem kaptunk!!
Azt is tudom, hogy nem szokványos, hogy egy vizsla szereti a kókusztejet. Engem is hosszú út vezetett el idáig. Mert azt a jószokásomat még mindig megőrzöm, hogy guberálok az éj leple alatt a szelektívben, ami még mindig egy kincsesbánya! Na, és itt találtam rá a hanyagul „elmosott” kókusztejes konzervdobozra. Ti emberek, tényleg nem tudjátok, hogyan kell mosogatni rendesen! De én, megmutatom! Még a városi szemétfeldolgozó is a csodájára járhat annak az alapos munkának, amit végzek! Csak hálás lehet ezért mindenki! Példát statuáltam. Ezt így hívják.
Amúgy meg itt a tavasz, végre nem húzza ránk a gazdánk a kínai gyerekmellényt, hanem a saját bundánkban lófrálhatunk. Azt de, utáltuk! Füli kifejezetten gyűlölte, én még csak-csak megvoltam vele, az enyém jobban passzolt rám. Fülié még át is lett alakítva, hogy ne pisilje le az alját:DD, de még így is finnyáskodott. Na, de ezen sem kell aggódnunk már jövő decemberig, én meg megyek lassan fodrászhoz, hogy lekapják a Csubakka bundám és készen álljak a nyárra. Majd küldök nektek fényképeket!)….
… folytatása következik…
Egyeb irományok: https://iosonocosi.cafeblog.hu/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: