Október közepét írjuk. Hol is hagytam abba? Jahh, a rontásnál, meg a nyaralásnál. A rontás lejött rólam, ez a biológia. Utánaolvastam. El kellett, hogy múljon. Pont jókor, mert már szállított a Gazdi a napközibe. Az meg valóban nem lett volna kívánatos, ha pasik ezrei lógnak rajtam, bár igencsak jó csaj vagyok, ennyit még én is tudok. Elkészült a szokásos nagy-bőrönd, bekerült az autóba, meg mi is bekerültünk és indultunk Robi bácsihoz. 11 éjszaka a napejban nem rossz, de ahogy azt már megírtam előző jegyzetemben, nincs ott a párnánk, meg a napi kényelem, de legalább sok a haver. El is telt gond nélkül a szabadságunk, de már megint, de megint nem kaptunk semmit sem ajándékba, amikor értünk jött. Jóóó, nem úgy értem, mert kaptunk egy egész házat kerttel zusammen tavaly, de azért hozhatna a vakációiról valami emléket / szuvenírt nekünk. Na, mindegy is, szóval nem hozott. Volt nagy öröm, nyakba ugrándozás, most már nem rejtem véka alá, hogy mennyire szeretem őt is, nem csak Fülit. Usgyi be a házba, fejest a babzsákfotelomba! Szerencsére, minden a régi, az illatok, a helyem, a Gazdim, helyre állt a Világbéke. Gazdám kicsit fáradt volt – nem is értem, hogy lehet nyaralásból fáradtan megérkezni? Hát, de hogy? Aztán elmesélte, amikor élménybeszámolót tartott, hogy rengeteget vezetett, hazafelé meg ömlött az eső sok-száz kilométeren keresztül, mondjuk ez engem is meg szokott viselni, amikor vezetek;)
Aztán eljött az első vasárnapi közös sétánk, amikor is történt az a tyúkos kaland Fülivel, ami egy rémálommá nőtte ki magát, nagyon megviselte a Gazdit. Tényleg nagyon.
Lassan kezdte elfelejteni, meggyőzték, hogy a lelki-békéje többet ér bárminél, jöttek a jógás okosságok, és aztán tényleg hagyta az egészet… Megírta, sokan olvasták, felfogta elégtételnek.
Próbáltuk vigasztalni, Füli rengetegszer elnézést kért, hogy ő igazán nem akart ekkora kalamajkát okozni. Hhhhát, de ehhez is idő kellett, mint mindenhez.
Csakhogy vidámabb témákról is írogassak, tovább szelektálom a konyhai szemetet. Esténként szemezgetek, elrejtem, megcsócsálom, néha elveszi, de néha egészen reggelig feküdhetek rajta!:) Egyébként már azt sem veszi annyira komolyan, hogy napközben nem jöhetünk be, no persze, csak amikor itthon van. Jobban szólva, nagy valószínűség szerint már kicsit belefáradt mondogatni, hogy kifele, nem jöhettek be, kifelenemjöhettekbe, kifelenemjöhettekbe, kifelenemjöhettekbe, kifelenemjöhettekbeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee. Mert én úgyis mindenütt bemegyek:). Be ám! Ismeritek a jó öreg módszertant, ugye? Az egy tappancs, két tappancs… és onnan már nyert ügyünk van! Kivéve, ha valaki nem erős jellem és nem penderít ki. Nálunk a mérleg nyelve pont 50-50%-on áll. Hol kipenderülök, hol nem:D.
Aztán sajnos megint meg kellett operálni engem, a nőies testrészeimmel voltak gondok. Pont maratonváltót ment futni a Gazdi, amikor is telefonált a doktor bácsi, hogy már hétfőn műtene is. Szegény gazdit úgy sajnáltam, annyi gondot okozok neki, kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, pedig nem szokásom, hisz ismertek! Hétfőn kora reggel már vitt is a rendelőbe, ott kellett hagynia, szaladt a munkába. Bemószerolt a doki, hogy állítólag végig süvöltöttem a délelőttöt a rendelőben, pedig akkor még meg sem műtöttek, csak a kennel fogságába zártak. De kérdezem, ha Titeket zárnának oda? Vagy netán őőőőt? És soha nem tudnátok, hogy a Gazdi visszajön-e? Persze, hogy süvöltök! Aztán estére túl lettem mindenen, fejemen tölcsér, de gyűűűűlölöm!!! Én már egyedül gondoltam beugrani az autónkba, csak hogy induljunk már innen el, pedig a Gazdi igyekezett ezt megelőzni és ölbe venni, de engem kemény fából faragtak – gondoltam és egyedül próbálkoztam. Volt is nagy zokogás utána! Nagyon, de nagyon fájt a pocakom. Amikor haza értünk Fülihez, már elővettem az elesettebb oldalam és hagytam, hogy ölbe kerüljek. Füli teljesen magánkívül volt. Táncolt, ugatott, feleselt. Hogy hol voltam? Ő miért maradt egész nap egyedül? Mi történik? Mi ez a búra a fejemen? Nem volt erőm magyarázkodni, az az igazság, csak sóvárogva pillantottam a zöld babzsákfotel felé, hogy ma estére azt én megkaphatom?
Aztán hamar öntudatomra ébredtem! Ha engem megműtöttek, akkor minden jár. Nekem.;) Úgyhogy az éjszaka már birtokba is vettem a bőrkanapét, de mit tegyek, ha ott fér el igazán a búrám? Azért már mindent nekem se kelljen eltűrnöm! Így Füli visszakapta a babzsákját – mondjuk nem adta oda szívesen – csak többszöri kérésre, ez őszintén rosszul is esett… Hát én meg felhúztam magam és úgy voltam vele, hogy amit nem adnak szívesen, az már nem is kell, ezért amikor csendbe borult a ház, birtokba vettem a Gazdi kanapésarkát. Olvasgattam egy picit, aztán álomba szenderültem. Nehéz nap volt.
Pár napig még kaptam infúziót esténként, húúú, azt de utáltam! Ülni egy helyben, amíg lecsöpög az az izé! Egy helyben ülni?? Értitek?! Aztán azzal próbálkoztam, hogy nincs étvágyam és ezért minden földi jót elém cipeltek, fintorogtam. Akkor kézből próbáltak etetni. No, ezeket azért írom itt mind le, mert ez az egyenes recept ahhoz, hogy az amúgy is szuperjó sorotokat még hogyan fokozhatjátok! Ahhha, hogy a Gazdim eddig következetes volt, legalább is úgy tűnt? Nnnnna igen, de aztán ő is megbetegedett és elszállt az ereje velem vitatkozni, most meg azt mondogatja, hogyha leszedik a burát a fejemről – ami egyenlő a varratok eltávolításával a pocakomból- akkor majd visszaállunk a normál kerékvágásba. Meglátom én azt! De az már jó irány, hogy Fülinek térden állva könyörög, hogy adja át a babzsákját és átmenetileg költözzön a kosárba, legyen nagyvonalú, hogy legalább ne a kanapén trónoljak. És amikor a tölcsért vakargatom a fülem helyett, akkor megvakargatja a fülemet nekem. Hhhhát, kell ennél több??:)))))
Úgyhogy srácok, hajrá-hajrá, szóljatok, ha további tanácsokat kértek manipulációból és sorsotok jobbra fordulásához:DDD
…. folytatása következik….
Gazdim további írásai, itt: https://iosonocosi.cafeblog.hu/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: