Sokat esett mostanság, engem nem zavar, most már a Gazdámat sem, hiszen szép az előkertünkJ. De ennek a sok esőnek a következtében – legalább is a Gazdám ezzel indokolja – előjönnek a nem tudom honnan, de minden esetre furcsa lények. Először is, irdatlan lassan haladnak. Ennél a pontnál már elakadtam. Úgy hallottam, ez a csigalassú tempó. Háhhhh, már melléknevük is van! De hogy lehet ennyire totojázni? Minden lényegesről lemaradnak… Aztán meg a hátukon a házuk. Ezt már tényleg nem tudtam megemészteni. Miért cipelik a hátukon a házukat? Csupa teher! Ahelyett, hogy leraknák és este oda mehetnének haza, egész nap viszik fel és le. De én mennyire hülyén néznék ki, ha cipelném a hátamon a házam! Hahotázni kezdtem, amikor ezt elképzeltem, hogy Fülivel visszük séta közben. Ennél még a Gazdinak is több esze van! Még ő sem cipeli, hanem minden este visszajön ide, haza… .Szóval nem tudom pontosan, hogy most amiatt kúsznak-e ennyire lassan, mert nehéz a batyu, vagy azért, mert eleve ennyire lassan bírnak csak közlekedni láb nélkül.
No és ennek mi a következménye? Hogy amikor egy eső utáni reggelen elmentünk sportolni a Gazdival, megállt méterenkénk és átvitt egy-egy csigát az úton. Azt hittem, megmakkanok! Menjünk mááááár!! Hagyd már Gazdi azt a furcsa lényt! Majd átér, amikor átérhetnékje van, így csak sokkolod szegényt, hogy a három napi útját egy tizedmásodperc alatt megteszi és ezáltal teljesen kiesik az életritmusából. Azt nem mondtam még, hogy milyen bamba fejük van? Nincs nyakuk, olyan puhányok igazából és van a fejükön két szarv, amelyen ül a szemük. Amikor a Gazdi felkapja őket, akkor behúzzák a szarvukat, telejesen pánikba esnek. Aztán megtaláljuk nekik a legbiztonságosabbnak tűnő helyet és futunk tovább.
Átgondoltam. Azért ez mégis csak kedves gesztus a Gazdámtól. Mint például Csaba úrtól is, aki álladóan jutalomfalatokkal kedveskedik nekünk. Csaba úr pár száz méterre lakik tőlünk, van egy fehér-morzsaszínű, a vattapamacsok osztályába sorolható négylábúja. Rendszeresen megteszik a napi túrájukat felénk, de egy napon aztán felborult a terv, amikor mi is pont abban az időben sétáltunk, amikor Csaba úr, és így Csaba úr csúfosan lebukott. Az még hagyján, hogy kiderült, már réges-régen ismer minket, de persze sosem tudta ki a gazdánk, na de az, hogy etetget is, az a Gazdámnál kiverte a biztosítékot. Mert Csaba úr valamiért a missziójának tartja, hogy jutalomfalatokkal kóricáljon és átdugdossa a kerítésen, amit még akkor sem tudott megállni, amikor az utcán randevúztunk spontán, így bukott le csúfosan… A Gazdám először kedvesen, majd kedvesEBben próbálta megkérni, hogy ezt ne tegye többé, de amikor pár hét múlva újra összesétáltunk, és Csaba úr volt annyira balga, hogy megint kihalászott a zsebéből pár kutya-ropit, akkor aztán elővette a haragos énjét a Gazdám…! Engem speciell nem zavar, hogy kedveskednek nekünk, de a kutyiskolában Robi bácsinál is azt tanultuk, hogy nem fogadhatunk el idegenektől ennivalót, meg a földről se guberáljunk, mert akár bele is halhatunk. Én persze nem tudom megállni, hogy ne vegyem el Csaba úrtól a falatot, tudom, gyenge jellem vagyok. De milyen jó, hogy ott áll mögöttünk a Gazdim, mint háttérország és mindig képviseli az érdekeinket. Még olyankor is, amit én vizslaszemmel nem érdekképviseletnek hívnék, de tudom, vannak sarkalatos pontok, amelyekben nem értünk egyet veletek, emberek.
Szombat reggel nagyon vicces dolog történt. A Gazdám úgy döntött, hogy életében először kiül és élvezi a csodaszép panorámát a felújított teraszán, a békét és a madárkákat. Egy óriás tejeskávét készített és a kis fekete csipkés alvó-pamutban, meg a gőzölgő óriás bögrével elhelyezkedett a viola-színű párnával bélelt kis székén és hunyorogva kortyolgatta az éltető reggeli nedűt. Mosolygott és azon morfondírozott, hogy akármennyi gond is van olykor egy házzal, mégis csak élete egyik legjobb döntését hozta meg, amikor ide költözött velünk. Ekkor kanyarodott be a lenti utcából gyalogosan Yoda barátunk és az ő gazdája, Gábor úr. Gábor úr egy mosolygós, középkorú éveinek relatív az elején járó úriember, Yoda pedig egy border collie, aki az útóbbi időben egy kicsit felszedett magára, ezt Gábor úr is konstallálta, még nem is a Gazdámnak kellett felhoznia (és megállta, hogy nem hozta fel!:)). (De persze a tényfeltárásnál helyeselt;)) Szóval mi is elnyújtóztunk a cirógató napsütésben a kertben, amikor is Yoda kukkantott be a kapun. Mi persze elképesztő sebességgel reagáltunk és a pofájába ugattuk, hogy ez a mi birodalmunk és távozzon gyorsan! Gábor úr mosolygott csak és lelkesen érdeklődött lentről felfelé és terasz irányába Gazdám hogyléte felől és a maratoni futások menetrendjéről, a nyár folyamán. Megbeszélték a bringás helyeket is, miközben ő a kis fekete csipkés alvó-pamutban álldogált egyik lábáról másikra a muskátlik között a teraszon, és közben azon gondolkodott, hogy hogyan is bújhatna ki illedelmesen ebből a beszélgetésből, mert kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát a hálóruhájában:). Aztán a probléma megoldódott hamarost, ugyanis a sarkon lévő puli perlekedni kezdett a borderrel, aki szintén egy kis feketét húzott magára:DDD, csak már a születésénél fogva. Igazából olyan, mintha egy függönyben járna. Hát, én nem bánom, hogy nekem rendezett a bundám, meg sokkal kecsesebb is vagyok. Nem tudnám elképzelni, hogy rojtok lógjanak a fejemen…
Úgyhogy Gábor úr elindult rendet tenni, a gazdám meg fellélegzett és feltett egy újabb adag vizet a friss adag kávéjához színes konyhájában, mi meg vártuk, hogy a kis fekete átalakuljon khaki sorttá és végre induljunk a jól megérdemelt szombat délelőtti erdei futásunkra….:)
Folytatása következik… De addig is olvassátok szeretettel Gazdám további írásait itt: https://iosonocosi.cafeblog.hu/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: